Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kép Szigetvári József igazgató

 A hetvenes években gimnazistaként találkoztam közvetlenül a néptánccal. Annak ellenére, hogy nagymamám az Állami Népi Együttes egyik alapító tagja volt (az Ecseri Gyöngyösbokréta Együttest vezette, és nem kis része volt az Ecseri lakodalmas című világhírű műsor színpadra állításában) gyermekkoromban valahogy kimaradt a néptánc. Legnagyobb szerencsémre, az kezdet kezdetén az éppen indulófélben lévő táncházmozgalomba sikerült bekapcsolódni, ott voltam a legendás Liszt Ferenc téri első táncházban, és ámuló szemekkel néztem a táncolókat. Aztán a Kassák Klubban jártam, ahol megismerkedtem Halmos Bélával, Sebő Ferenccel, Sebestyén Mártával. Mindezek, és gimnazista barátaim hatására (akik szép számmal táncoltak különböző együttesekben) egy kettőre egy néptáncegyüttes próbatermében találtam magam. Ennek immár 30 éve. Azóta sem tudtam elszakadni. 1983-ban, amikor az első gyerekcsoportomat kezdtem el vezetni az érdi Művelődési Központban, majd 1984-ben, amikor a Forrás Néptáncegyüttest megalapítottam (akkor még senki, én sem tudtam hogy a néptáncszakkör egyszer a „Forrás” lesz) eszembe sem jutott, hogy egy szép napon a próbatermi munkát felváltja az „igazgatás”, hogy egyszer igazgató leszek. Ha megválaszthatnám, hogy melyik az élvezetesebb (tanítani, vagy vezetni) biztos az első mellett voksolnék. Persze az utóbbinak is meg van a maga szépsége, de nem tud olyan szép és lélekemelő lenni, mint a próbatermi munka. Szeretem a néptáncot, küldetésnek tartom az életben tartását, hiszek a közösség erejében, és megkérdőjelezhetetlenül fontosnak érzem a nemzeti kultúra védelmét. Éppen ezért, megfigyelve a napjainkba végbemenő társadalmi és kulturális változásokat, egyre több dolgom akad…